Zene Színház Tánc

Egy koreográfus és egy író, akik azelőtt nem ismerték egymást. A felkérés hozza össze őket, elkezdenek beszélgetni, közösen dolgozni, végül pedig közönség előtt is megmutatják, mire jutottak együtt, hogyan sikerült összehangolniuk a szavakat és mozdulatokat. Az eredmény előre kiszámíthatatlan, de a találkozásokból minden alkalommal egyedi, izgalmas szöveg és koreográfia születik. Ez a concordan(s)e utazó fesztivál alapvetése.

It’s a match
Bizonyos társkereső oldalakon, ha két profil passzol egymáshoz, a képernyőn megjelenik a felirat: találat, vagyis (angolul) match. A szó persze többértelmű, mert nemcsak az egymásra találásról van szó, de ha esetleg összejön a kapcsolat – mivel emberek vagyunk –, máris indul a meccselés. Gong, és mehet a játszma, mint a bokszban, első, második, harmadik stb. menet. Két ember összezárva egy szűk – jelen esteben 6x6-os – térben óhatatlanul méregeti, próbára teszi egymást. Egymásnak feszülnek, aztán ki-ki enged, vagy állandósul a küzdelem, szavakban, gesztusokban. Mindenesetre egyik fél sem adja fel, próbál érintkezési pontokat találni, utakat keresni a másikhoz, mert ez így van kitalálva, ez a szabály: vágyakozunk, közeledünk, visszakozunk – hiszen emberek vagyunk.

Raphaëlle Delaunay táncos pályafutásából elég csak néhány helyet és nevet idéznünk: a londoni Royal School of dancing elvégzése után tagja volt a párizsi Opera tánckarának, majd Pina Bausch wuppertali társulatának; onnan szerződött el 2000-ben a Jiri Kylian vezette Nederlands Dans Theater együtteséhez. Táncolt többek között Alain Platel, Boris Charmatz, Alain Buffard, Pascal Rambert, Bernardo Montet és Laurent Chétouane koreográfiáiban. Saját koreográfusi munkáiban (Cie Traces: Jeux d’intention, 2006; Vestis, 2006, HotDogs, 2007; Ginger Jive és Bitter Sugar, 2009; Eikon, 2011; Debout!, 2013; Chez Joséphine, 2013) elsősorban a stílushatárok feszegetése érdekli, ennek megközelítésébe pedig nemcsak szigorúan vett esztétikai, de társadalmi szempontokat is beépít.

Sylvain Prudhomme regényeinek fontos helyszíne és inspirációs forrása a mai Afrika, mivel a szerző hosszú évekig élt és dolgozott a földrész több országában (Szenegál, Nigéria, Burundi, Mauritius). 2012-ben Louis Gouilloux-díjjal kitüntetett regényének (Là, avait dit Bahi) főszereplője például egy öreg, algériai kamionsofőr, aki felett bizony nem nyomtalanul szállt el a történelmi idő. 2014-es, a Lire magazin által az év legnagyobb felfedezésének választott regényében (Les grands) pedig egy egykor ünnepelt gitáros viszontagságait meséli el Nyugat-Afrika valamelyik meg nem nevezett fővárosában. Vagyis írásaiban Prudhomme szívesen támaszkodik valós elemekre, megélt tapasztalatokra. A szociográfiai érdeklődés sem áll távol tőle: a 2010-es évek elején több (azóta kötetben is megjelent) riportot készített – egyebek mellett Párizs egyik, javarészt afrikaiak lakta negyedének fodrászszalonjairól – a Tigre magazin felkérésére.