FRA

Irodalom

2021-11-18 18:00 2021-11-18 19:30 Beszélgetés Christelle Dabossal

Hozzáadom a naptáramhoz

Beszélgetés Christelle Dabossal

2021. november 18. 18:00 - 19:30

2012-ben a Gallimard kiadó ifjúsági részlegének regénypályázatára 1362 kézirat érkezett. Köztük Christelle Dabos A tükörjáró című sorozatának első része, A tél jegyesei. Azóta a regényfolyam negyedik, befejező kötete is megjelent (franciául és számos fordításban), és világszerte egyre gyarapszik a rajongók tábora.

A történet egy szilánkokra szakadt világban játszódik, főhőse, Ophélie Animán született, és képességeit a helyi „családfő”-től örökölte: mint animista átragasztja a hangulatát a tárgyakra, emelett olvasó, vagyis bármiből, amihez csak hozzáér, képes kiolvasni a múltat, és a legfontosabb, amihez nem minden animista ért: kisebb távokon tükrökön át közlekedik. És menthetetlen sutasága folytán természetesen különbnél különb kalandokba keveredik.
Christelle Dabos, bár francia, 2005 óta Belgiumban él – ami nem éppen részletkérdés, mert választott hazája a regényben is jól felismerhetően megjelenik.

„A tükörjáró, ha nem is vetélkedik a Harry Poterrel, mindenképpen egy polcon van vele.” (Elle)

A sorozat írójával, Christelle Dabosszal ezúttal magyar és szlovén fordítója, Molnár Zsófia és Živa Čebulj beszélget - a Zoom közvetítésével - élő egyenes adásban (http://urlr.me/8Smv3).

A francia nyelvű beszélgetést magyar és szlovén szinkrontolmácsolással is követhetik. --> http://urlr.me/8Smv3

A magyarországi Wallonie-Bruxelles-lel együttműködésben.

2021-11-18 18:00 2021-11-18 19:30 Beszélgetés Christelle Dabossal

Hozzáadom a naptáramhoz