FRA

Programok

A regionális frankofón érveléstechnikai verseny harmadik kiadása

A regionális frankofón érveléstechnikai verseny harmadik kiadása

Múlt pénteken, 2018. november 23-án tartották a regionális frankofón érveléstechnikai verseny harmadik kiadását. A verseny szervezői a Magyarországi Francia Nagykövetség, a Budapesti Francia Intézet és az ELTE voltak, a Frankofón Egyetemi Ügynökség és a René Cassin Alapítvány támogatásával.

A 186 pályázóból a szóbeli fordulóra kiválasztott 15 francia és frankofón Közép-Európai hallgató (Magyarország, Lengyelország, Románia és Szlovénia) egy fiktív környezeti jogi eset kapcsán mérte össze tudását. A hat döntős jelölt ezután egy aktuális környezeti kérdéssel foglalkozott.

Franciaország magyarországi nagykövete, Pascale Andréani adta át a díjakat a nyerteseknek a Francia Nagykövetség Rezidenciáján egy fogadás keretein belül. A nyeremények egy-két hónapos szakmai gyakorlatot nyújtanak rangos nemzetközi ügyvédi irodákban (mint például a White and Case, és a Simmons and Simmons), a Frankofón Egyetemi Ügynökség finanszírozásában.

A verseny ezévi nyertesei a következők:

  • „Francia hallgatók” kategória:
    • Jérôme Graefe, a Dél-nyugat Pireneusok Ügyvédi Iskolája hallgatója, 1. díj;
    • Amélie Fayard, a Jean Monnet de Saint-Étienne egyetem hallgatója, 2. díj.
  • „Magyar hallgatók” kategória:
    • Bíró Viktória, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, 1. díj;
    • Lakatos Luca, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, 2. díj.
  • „Közép- és Kelet-Európa többi részének hallgatói” kategória:
    • Michalina Kowala, Poznani Adam Mickiew Egyetem hallgatója, 1. díj;
    • Lena Kevorkijan, a Ljubljanai Egyetem hallgatója, 2. díj.