Irodalom

A zeneszerzők többnyire áldozatai a zenekritika műfajának, nem pedig művelői. A zene történetében azonban akad néhány kivétel, akik olykor maguk is „hóhérrá” váltak, ha kellett, vagy éppen ha felkérték őket: Schumann és Berlioz mellett Claude Debussy is közéjük tartozik. 1901-től több-kevesebb rendszerességgel haláláig közölt hangversenykritikákat, amelyek vállaltan szubjektív hangon, szellemes, nemritkán vitriolos stílusban számoltak be a századelős Párizs meghatározó – vagy olykor kevésbé fontos – zenei eseményeiről. Az olvasó nemcsak a zene korabeli fővárosának pezsgő hangversenyéletébe nyerhet betekintést a kötet révén, hanem Debussy esztétikai gondolkodását, ízlésbeli preferenciáit is megismerheti. A kritikák olykor mára feledésbe merült zeneszerzőkről vagy előadókról szólnak (őket gazdag jegyzetapparátus hozza közelebb a mai olvasóhoz), máskor neves kortársak és elődök kerülnek Debussy célkeresztjébe. A kötetben Debussy valamennyi írása új fordításban, teljes terjedelmében megtalálható – egy 1959-ben megjelent magyar nyelvű válogatás csupán a teljes anyag mintegy harmadát tartalmazta –, és első ízben kapja kézbe az olvasó a Debussyvel készített összes ismert interjút.

A kötet a Rózsavölgyi kiadó gondozásában, a Francia Intézet Kosztolányi Könyvtámogatási Programjának támogatásával jelent meg.

Résztvevők: Fazekas Gergely (zenetörténész, a kötet fordítója és közreadója) és Mácsai János (zenetörténész)

Magyar nyelven

A bemutató során elhangzik:

Claude Debussy: Szonáta fuvolára, brácsára és hárfára

Scheuring Kata (fuvola); Kriesch Barbara (hárfa); Varga Oszkár (brácsa)