FRA

Irodalom

2019-10-25 18:00 2019-10-25 20:00 Az elkötelezett költészet

Hozzáadom a naptáramhoz

Az elkötelezett költészet

2019. október 25. 18:00 - 20:00

Az elkötelezett költészet

Hagyományos értelmezése szerint a költészet egy esztétikai és formai kifejezésmód, mégsem tudja teljességgel kivonni magát a politika alól, amellyel igen bonyolult a kapcsolata. Versek íródnak meggyőződésből, hevületből, egyben azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az olvasó is ébredjen végre öntudatra, de olyan költészet is van, amely ennek épp az ellenkezőjét kívánja elérni.

Ebben a kontextusban a közönség a költőtől elvárja, hogy „foglaljon állást”, különben egyhamar rásüti a cinkosság bélyegét (lásd: „cinkos, aki néma”). Az elkötelezett költészet tehát óhatatlanul veszélybe sodorja  a szerzőjét.

Mit mond el a kortárs költészet a világ jelen helyzetéről? Mit szól a költő ahhoz a szerephez, amelyet ráaggatnak?

A meghívott magyar és francia költők ezt a témát igyekeznek körüljárni a felolvasásokkal színesített kerekasztal-beszélgetésen.

Résztvevők: Tóth Krisztina (költő, író, műfordító), Imreh András (költő, író, műfordító), Kemény Zsófia (slammer, költő, író), Müller Péter Sziámi (költő, énekes), Frédérique Soumagne (költő, író) és Charles Pennequin (költő).

Francia és magyar nyelven, tolmácsolással.

Facebook esemény: www.facebook.com/events/561674011236575

Ingyenes

2019-10-25 18:00 2019-10-25 20:00 Az elkötelezett költészet

Hozzáadom a naptáramhoz

Institut français en Hongrie, Auditorium

www.franciaintezet.hu

Fő u. 17,
1011 Budapest