FRA

Mozi

2017-04-06 18:30 2017-05-30 18:30 Mindent apámról

Hozzáadom a naptáramhoz

Mindent apámról

Filmvetítés-sorozat

2017. április 6. 18:30 - 2017. május 30. 18:30

A francia mozi régóta foglalkozik az apaság kérdésével. Ha a filmvásznon látott klasszikus apafigurákra gondolunk, leginkább tekintélyelvű, durva, a helyzetből kivonuló vagy maguk köré falat emelő, hallgatag férfiak jutnak eszünkbe. Ezt a képet támasztja alá sorozatunk legrégebbi darabja, az 1932-es Csutak úrfi, amelyet egyfajta történeti alapozásnak szánunk.

De az idők változnak, és a filmművészet is halad előre a korral. Manapság a férfiak, jelen esetben az apák gyakran egészen más megvilágításban jelennek meg a téma filmes feldolgozásaiban: képesek és akarnak felelősséget vállalni a gyerekeikért, és nem félnek kimutatni az érzelmeiket…

Tavaszi válogatásunkban elsősorban az apaszerep új társadalmi oldalaira koncentráltunk, azokat igyekszünk minél több irányból körüljárni. Lesznek féltő, gondoskodó apukák, és hagyományosabb felfogású családfők. Egy biztos: a kérdést nem akarjuk leegyszerűsíteni, sőt, inkább a mögötte rejlő ellentmondásokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, aminek kapcsán azon is elgondolkodhatunk, mit jelent(het) ma – nemcsak, de főleg – a férfiak számára az apaság.

Több körben elrágódhatunk az apa–lánya viszonyokon: a Papa lumière is  jó alkalom erre, pláne olyan színészek segítéségével, mint Niels Arestrup, Gérard Lanvin vagy az utóbbi időben sokat foglalkoztatott Omar Sy, aki a Derült égből apu főszerepében kedvességével és humorával még azokat is biztosan meghódítja, akik eddig valamiért ellenálltak neki.

Igazi ínyencfalatnak ígérkeznek azok az apák, akik a gyereknevelésben valamilyen módon önmagukat próbálják megvalósítani. Ide tartozik a La belle vie (The good life) című, igaz történet alapján készült film, amelyben az apa két fiút nevel a világtól lehetőleg távol, eldugott helyeken, nehogy rájuk találjanak, valamint A varjak napja rajzokon megelevenedő meséje egy olyan kisfiúról, akit az erdő mélyén óriás apja készít fel az életre.

Hogy tökéletes, gyerekeiket szeretve féltő, lányukat a széltől is óvó apák csak a filmvásznon léteznek? Ezt eldönteni nem a mi dolgunk, inkább lássuk a desszertet!

Többek között egy premier előtti vetítést, amelyben a lehető legaktuálisabb, sokakat foglalkoztató kérdések kerülnek terítékre: az A magas ősz férfi társat keres (Un profil pour deux) nyugdíjas főhőse megadja magát a technika újdonságainak, de csakis azért, hogy szerelmes lányának örömet okozzon. A Fièvres (Fevers) és a Le fils de Jean (A Kid) szereplőinek egymásra találása pedig az önmegismerés útján indítja el az apát.

És ha még ennyivel nem laknának jól, felnőtt nézőinknek bátran ajánljuk a Fils de (What's your job daddy?) című, számos független filmfesztiválra nevezett dokumentarista alkotást egy olyan filmrendezőtől és filmrendezőről, önmagáról, aki a felesége és a kisfia kedvéért műfajt és hangnemet vált, felhagy az X kategóriás mozival, és érett humorérzékkel inkább arról kérdezgeti környezetét, szerintük milyen egy jó apa.

A franciás menübe Izrael Állam Nagykövetségének hála kicsit más, keményebb izgalmakat tartogató íz is keveredik: a Apánk (Avinu) főszereplője még csak leendő apa, de hogy valóban az is lehessen, bármire képes.

Lesz tehát mit emésztgetni. De az talán már ennyiből is látszik, hogy manapság a moziban az apák már nem egyértelműen hősök vagy szörnyetegek, inkább egyszerű, érzékeny emberek, akik komolyan veszik szülői feladatkörüket.

A kínálatot a megszokott módon két rövidfilm-összeállítással fűszerezzük, április 25-én és május 16-án, néhány fontos kérdést kiemelendő: mi van akkor, ha az idealizált apakép nem esik egybe a valósággal, és hogyan segít az atyai nevelés helytállni egy férfiak uralta társadalomban?

A filmművészet klasszikus alkotásai az apafigurákat gyakran csak az egyik vagy másik véglet felől ábrázolják, amit jelen összeállításunkkal igyekszünk kissé megtörni, és a francia mozi kortárs irányvonalai mentén inkább lélektanilag közelíteni ahhoz a hétköznapi kérdéshez, hogy általában mit is jelent az apaság.

 

 

 

2017-04-06 18:30 2017-05-30 18:30 Mindent apámról

Hozzáadom a naptáramhoz

Institut français en Hongrie, Auditorium

www.franciaintezet.hu

Fő u. 17,
1011 Budapest