Mozi

A Francia Intézet őszi filmválogatása az érzékeinkre alapoz. A sorozat szeptember 12-én indul egy körutazással – a Saint Amour című vígjátékban Franciaország borvidékein kalandozunk két nagyszerű színész társaságában: a szőlőtőkék között Gérard Depardieu elemében van, Benoît Poelvoorde pedig hozza szokásos nagyszerű formáját. Ráadásul ez alkalommal nem kell beérnünk a filmben legurított ínycsiklandó borok látványával, a mondás, miszerint „mindent a szemnek, semmit az ízlelőbimbóknak”, nem érvényes: vetítés után a Gourmet de Bordeaux tart borkóstolót.

Az érzékelés régóta fontos motívum a filmművészetben. Léa Mysius Cannes-ban az SACD díjával kitüntetett Ava című alkotása egy fiatal lány történetét meséli el – hatásosan, érzékien, sablonoktól mentesen –, aki megtudja, hogy hamarosan elveszíti a látását. Georges Franju korai (1959) sci-fi-horrorja, a Szemek arc nélkül pedig Almodóvart előlegezi, nem mellesleg Pierre Brasseur fantasztikus alakításával. Gyenge idegzetűeknek nem ajánlott!

Jacques Doillon cannes-i versenyfilmje, a Rodin címszerepében Vincent Lindon játékát csodálhatjuk – mozipremier előtt, az ADS szíves közreműködésével. Tiszteletadás ez egy hatalmas szobrásznak, aki tapintásával formálta az anyagot érzéki, bámulatos műalkotásokká.

Csakhogy a tapintás sem adott mindenkinek: A levágott kezű lány meséjének költői feldolgozása az annecyi animációs filmfesztivál egyik díjnyertes alkotása. A Grimm fivérek hősnője ugyan megmenekül, de ezért a kezével fizet. A képzeletnek azonban még az ördög sem szabhat határt!

Bergson szerint a látással vagy a tapintással a tér három dimenziója megragadható– de van egy negyedik is, az idő, ezt nyithatja meg előttünk az emlékezet. Jean-Paul Rouve édes-bús, Emlékek című filmje Michel Blanc-nal a főszerepben arra igyekszik rávezetni mindannyiunkat, milyen hasznos érzékszervünk is az emlékezet. Ezt támasztja alá Sylvain Chaumet fordulatos vígjátéka, az Attila Marcel is, amelyben az ifjú Paul tudata mélyéről egy különleges teafőzet és némi sütemény, vagyis az ízlelés segítségével bukkannak elő végül a gyermekkor képei…

Az idei cannes-i versenyprogram egy másik darabját, François Ozon legújabb, műfajilag ismét besorolhatatlan filmjét a Vertigónak köszönhetően szintén premier előtt vetítjük. A Dupla szerető sztorija a kétértelműségre, a látásmódok különbözőségére épül, a rendezőtől már megszokott fekete humorral.

Hagyományos rövidfilm-összeállításunk tematikája szintén az érzékelés körül forog – igyekszünk egyetlen érzékszervet sem kihagyni.

Szeptember 26-án Tom Tykwer koprodukcióban készült filmje, a Parfüm: egy gyilkos története csupán csak a felvezetés lesz, mivel utána Zólyomi Zsolt parfümőr vezeti be a közönséget az illatok világába. Mindemellett a XVIII. században játszódó történetet nem érdemes kihagyni, egyrészt a hátborzongató bűntettek, másrészt Dustin Hoffman miatt.

Szaglószervünk után ideje élesíteni a fülünket: A Bélier család az utóbbi évek legkedvesebb francia vígjátéka, benne komoly emberi dilemmával. Paula boldogan él siketnéma szüleivel és szintén siketnéma öccsével, de velük ellentétben ő tökéletesen hall és beszél, sőt, csodálatosan énekel. A filmben nyújtott alakításáért Louane Emera 2015-ben megkapta a legjobb pályakezdő színésznőnek járó César-díjat. De ez után a vetítés után se siessen senki haza, mivel a téma okán meghívtuk a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének képviselőit egy kis beszélgetésre.

A sorozatot zenével zárjuk, mondhatni örökzöld muzsikával: a Cinenuovo Kft. jóvoltából megint csak premier előtt bemutatásra kerülő Django a cigány származású gitárvirtuóz, Django Reinhardt életét mutatja be. Érdekesség, hogy Django feleségét a filmben Palya Bea játssza, aki a vetítés előtt kisebb koncerttel hangolja rá a közönséget az egész estés swingre.

A kora őszi estéken lesz tehát mit nézni, hallgatni, kóstolni, szinte tapintani a Francia Intézetben – tartsanak velünk az érzékelés birodalmába!