FRA

Francia nyelvi projektek

DELF díjátadó kupa 2018

 A DELF nemzetközi nyelvvizsgával elismertetheted a francia nyelvi kompetenciáidat. A DELF nyelvvizsga kétségtelenül előnyt jelent a tulajdonosának mind az egyetemi, mind a szakmai pályafutása alatt. A franciául tanuló iskolások és gimnazisták közül ezért jelentkeznek egyre többen DELF nyelvvizsgára.

            Az először két éve megrendezett DELF Trófeaátadásra idén 2018. szeptember 15-én került sor. Az idei, immár harmadik alkalommal megrendezett átadón harmincegy 10 és 18 év közötti diák részesült díjban.

        Az átadó során nemcsak a nemzetközileg elismert nyelvvizsga birtokosai, hanem az intézmények és a tanárok is elismerésben részesülnek. Jó alkalom ez arra is, hogy köszönetet mondjuk a szülőknek, akik arra buzdítják gyermekeiket, hogy tegyék le ezt a nyelvvizsgát.  

           Az est két műsorvezetője Hugues Denisot (nyelvi és oktatási együttműködési attasé) és Valérie Coler (a Nyelviskola igazgatója) magas rangú meghívottakat kértek meg arra, hogy adják át a díjakat a harmincegy díjazottnak. A díjakat átadta Pascale Andréani, Franciaország magyarországi nagykövete és Frédéric Rauser, a Francia Intézet igazgatója és kulturális együttműködési tanácsos.

           A DELF Prim A1.1, A1 és A2, valamint a DELF Junior A1, A2, B1 és B2 (B2 kéttannyelvű tagozaton és nem kéttannyelvű tagozaton) vizsgázói türelmesen várták, hogy kiderüljön, melyik kategóriában kit díjaznak. Minden díjazott egy egész táskányi ajándékot kapott (játékokat, Nina Ricci parfümöket, Párizs városához kapcsolódó dekorációs tárgyakat, tollakat, füzeteket, DVD-ket, ékszereket, könyveket stb.). Az intézmények szintén kaptak egy-egy trófeát.

          Az aszódi Petőfi Sándor Gimnázium (2017) és a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium (2016) után idén a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium vehette át a DELF B2 Junior trófeát a „francia kéttannyelvű tagozat” kategóriában. Gratulálunk. 

          Gratulálunk a kéttannyelvű kategória további díjazottjainak is, akik trófeában részesültek: 

·         DELF Prim A1.1: British International School

·         DELF Prim A1: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

·         DELF Prim A2: British International School

·         DELF Junior A1: British International School

·         DELF Junior A2: Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

·         DELF Junior B1: ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

·         DELF B2, nem kéttannyelvű tagozat: Nyíregyháza - Szent Imre Katolikus Gimnázium

·         DELF B2, kéttannyelvű tagozat: Kölcsey Ferenc Gimnázium (Budapest)

A következő DELF Junior vizsga (A1-B2 szinteken) 2018. november 28-án lesz. Jelentkezni 2018. október 2-31. között lehet.

Természetesen minden díjazottnak gratulálunk! 

Díjazottak listája

DELF Prim A1.1

1. díj: Olivia HUMPHRIES, British International School (Budapest)

2. díj: VOLENSZKI Panna Pécsi Köztársaság Téri Általános Iskola

3. díj: Maximilian STROHMAYER, British International School (Budapest)

DELF Prim A1

1. díj: JÁRMY Zsófia, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

2. díj holtversenyben: BESENYEI Fanni, Budapest-Gárdonyi Géza Általános Iskola

2. díj holtversenyben: PAMPURIK Sámuel, Budapest-Gárdonyi Géza Általános Iskola

3. díj: SIMKOVICS Zita Sarolta, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

DELF Prim A2

1. díj holtversenyben: Aikaterini-Maria BAZIGOU, Budapest - The British International School

1. díj holtversenyben: Mariam GAHES

2. díj: Hachem MANIEH

3. díj: KÓRÓDI Boglár, Budapest-Gárdonyi Géza Általános Iskola

DELF Prim A2, Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium kategória

1. díj: PÉTER Auguszta Vanda

2. díj holtversenyben: SZABÓ-LAMPERT Dalma

2. díj holtversenyben: SZEITL Albert

3. díj holtversenyben: GÁBOR Lili

3. díj holtversenyben: Sophia Vivienne MASIER

DELF junior A1

1. díj: Raehyun HWANG, Budapest-British School Budapest

DELF Junior A2

1. díj: TÓTH Bence, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

2. díj: HAGYMÁSY Kinga, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

3. díj: FRISS Alíz, Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

DELF Junior B1

1. díj: SZÉKELY Cili, ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium

2. díj: KIS Rebeka Zsuzsanna, Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

3. díj: OSZLÁNSZKI Márkó, Budapest - József Attila Gimnázium

DELF Junior B2 (nem kéttannyelvű tagozat)

1. díj: RÉTHY-FERCSIK Olna , Nyíregyháza - Szent Imre Katolikus Gimnázium

2. díj: NÉMETH Balázs, Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

3. díj: BALÓ Noémi, Budapest-Közgazdasági Politechnikum

4. díj: DEBOYSER Kitti, Eger - Neumann János Gimnázium

DELF Junior B2 (kéttannyelvű tagozat)

1. díj: FILEP-GYÖRGY Aliénor, Budapest - Kölcsey Ferenc Gimnùzium

2. díj: FARKAS Éva, SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

3. díj: NAGYIVÁN Adél Ágnes, SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola

4. díj: BALOG Béata, Váci Szc Petőfi Sándor Gimnáziuma, Gépészeti Szakgimnáziuma